Mindenmentes lencsefőzelék

Mindenmentes lencsefőzelék

A főzelékeket a mindenevők is egészségesnek tartják. Könnyű elkészíteni ezeket az ételeket. A gyerekek körében ugyan változó a népszerűségük, azért érdemes rendszeresen beépíteni őket az étrendünkbe. A hüvelyesek a vegetáriánusok, vegánok táplálkozásában (is) fontos szerepet töltenek be, kiváló tápanyagforrások. Ez a recept a mentesen étkezőknek nyújt egy gyorsan elkészíthető ételötletet.

Tofutúrótorta

Tofutúrótorta

A köles mellett a másik gyakori vegán túróalternatíva a tofu. Ez ugyebár szója, tehát van, akinek ezt is kerülnie kell. Akinek nem, az is alaposan elbizonytalanodhatott az évek során, miközben felváltva olvasta mindenhol a szója méreg, illetve maga a mennyei manna. Én emiatt a bizonytalanság miatt nem fogyasztok gyakran szójaféléket, de néha biztosan nem árt. Nagy előnye a köleshez képest, hogy gyakorlatilag nincs benne szénhidrát. Már csak a tofuízt kell kiküszöbölni, mivel egy édességben azért furcsa lehet. Nézzük, hogyan oldhatjuk meg ezt a kérdést!

Zöldséges lepény

Zöldséges lepény

Könnyen és kevés munkával elkészíthető ebédet vagy vacsorát szeretnél, és szinte üres a hűtő? Ne ess kétségbe, ebbe a lepénybe alig kell valami: pár maradék zöldség, egy kis zabpehelyliszt, növényi joghurt a fő hozzávalója. Nézd meg, hogyan készül!

Lenmagos almakarika

Lenmagos almakarika

Te is szereted a bundázott almát? Hmmm, a fahéj és a karamellizálódott alma fenséges illata és íze utánozhatatlan. Vegánosítani kellene valahogy. Erre tettem kísérletet ezzel a recepttel, és az eredmény határozottan kellemes lett, bár a bunda csak nyomokban lelhető fel ezen a könnyű kis desszerten. Próbáld ki te is, gyorsan megvan, és szuper karácsonyíze van. 

Vegán zöldséges rétes

Vegán zöldséges rétes

Egy gyors és könnyű, ugyanakkor laktató ebédet vagy vacsorát készítenél? Akkor nézd meg ezt a zöldséges rétes receptet! Kevés munkával mutatós fogást készíthetsz egy adag bolti, vegán leveles tésztából és egy zöldségraguból. Ami a zöldségraguból nem fér a tésztába, köretként kerülhet a töltött tészta mellé.

Buddha reggelije

Buddha reggelije

Nemrég ismerkedtem meg a Buddha-tál fogalmával, és rájöttem, hogy én jó ideje ilyet reggelizem, csak nem tudtam róla. Viszont nagyon megörültem ennek a felfedezésnek, úgyhogy meg is osztom veletek ennek a finom, tápláló, könnyen elkészíthető, mindenmentes, vegán reggelinek az egyszerű receptjét. Készítsétek el ti is!

Narancsos, vegán ,,sajttorta

Narancsos, vegán ,,sajttorta"

A következőkben egy mindenmentes, vegán sajttorta receptjét osztom meg veletek. Imádom a sajtot. A sajttortát. Mivel a ,,normális" sajttortának sincs sajt íze, kreatívan vegánosíthatjuk. Óriási szerencsénk van, többféle vegán mascarpone közül is válogathatunk. Innentől már csak egy hozzáillő alapot kell kitalálnunk. Lássuk, mire jutunk!

Mustáros, ,,parmezános

Mustáros, ,,parmezános", gombás rizs

Könnyű, laktató vegán egytálétel ez a pikáns ízesítésű mustáros, ,,parmezános", gombás rizs. Kiváló fehérjeforrás, a barna rizsnek köszönhetően rostban gazdag. A barna rizs főzésétől nem kell tartani, nekem sokkal könnyebben megy, mint a fehér rizs pergőre főzése. Jóval egészségesebb is, a héjában van a vitamin. Lássuk a receptet!

Hajdinapogácsa

Hajdinapogácsa

Világhíres sajtos-tejfölös pogácsasütőként igyekeztem kitalálni valami vegán, majdnem mindenmentes pogácsa verziót. Hát nem volt egyszerű. Tökéletesen működik a vegán pogácsa búzalisztből. De ha lehet, kiváltanám a búzát is. Na de mivel? A kelesztéshez glutén kell... Állítólag a hajdinaliszt hasonlóan viselkedik, ha élesztővel találkozik, mint a búza. Elkészítve a hajdinapogácsát, ne várjuk a búzaliszt hatást, lapos lesz, csúnya, de finom és egészséges!

Erdei gyümölcsös csokitorta

Erdei gyümölcsös csokitorta

A fagyasztott erdei gyümölcs mix sokféleképp felhasználható. Ebben a receptben a torta dísze, mely egyben kellemesen savanykásan ellentételezi az alatta lévő édesebb rétegek ízét. Egyszerű kakaós ,,piskóta" alapot, kókusztejszínt és egy zacskó fagyasztott erdei gyümölcsöt használunk ehhez a könnyű tortarecepthez.

Vegán ,,sajtos

Vegán ,,sajtos" roló

Vegánként egyetlen állati eredetű ételt hiányolok erősen, a sajtot. Különösen nagy kedvencem volt mindig a sajtos roló. Hát sajnos ez a finomság vegán szemmel sok sebből vérzik. De rám tört a nosztalgia, és kitaláltam egy kompromisszumos megoldást: a vegán, de nem mindenmentes ,,sajtos" rolót. Egyszer-egyszer lehet vele bűnözni. Nézzük, hogyan készül!

Csokis ,,túrókrém

Csokis ,,túrókrém"

Az egyik népszerű vegán túróhelyettesítő a köles. Elsőre furcsának tűnik, de tényleg elég jól hozza a túrójelleget. Többször készítettem már belőle nagy sikerrel túrógombócot. Most kipróbáltam, milyen is a köles-túrókrém. Az eredmény egy nagyon kellemes állagú és ízű pohárdesszert lett. Kóstoljátok meg ti is!

Mindenmentes vegán vörös lencse-fasírt

Mindenmentes vegán vörös lencse-fasírt

A hüvelyesek számos előnyös tulajdonsággal bírnak, ami miatt a vegánok értrendjének alapját képezhetik. Egészségesek, viszonylag olcsók, könnyen beszerezhetők, sokféleképp elkészíthetők. Hallottunk már bab alapú édességről is, de most maradjunk a sós feltétek mellett. Ez a fasírt vöröslencséből készült (ami annyira azért nem olcsó), de ugyanígy elkészíthető barna színű, lényegesen olcsóbb lencséből is.

Zrínyi saláta

Zrínyi saláta

A Zrínyi saláta egy egyszerű vegyes zöldség saláta, mely egy nyaralás során született. Történelmi helyeken járva történelmi nevet kapott ez a mindenmentes, vegán saláta, melyet könnyen kiegészíthetünk egy növényi grillsajttal, zöldségfasírttal, lencsefasírttal, tofuval vagy más vegán feltétekkel.

Mindenmentes barackos-almás krémdesszert

Mindenmentes barackos-almás krémdesszert

A nyár kedvelt gyümölcse a sárgabarack. Nyersen önmagában, gyümölcssalátában, lekvárként... mindenhogy szuper! Kellemesen édeskés-fanyarkás íze felfrissít. A nagy nyári melegben pont erre vágyik az ember. Ezért dobtam össze ezt a pohárkrémet, melynek az alapját csak 15 percig kell sütni, így nem sokáig fűti tovább a lakást a sütő, míg elkészül.

Vegán somlói torta

Vegán somlói torta

A somlói galuska egy sokak által kedvelt édesség. Az alábbi receptemben ennek mindenmentes, vegán verzióját találod meg. Könnyen elkészíthető, csak pár ,,extrább" hozzávalót kell beszerezni, melyek azonban a mindenmentes konyha alapanyagai, így csak elsőre hatnak furcsán, a gyakorlott vegán sütikészítők biztosan jól ismerik őket. Ma már mindegyik hozzávaló könnyen beszerezhető a hipermarketekben is, nem kell hozzá bioboltba se menni.

.