Zrínyi saláta


Zrínyi saláta

Zrínyi és a saláták?? Miért nem vaddisznó?!

A Zrínyi saláta egy egyszerű vegyes zöldség saláta, mely egy nyaralás során született.

Velem nem egyszerű az étkezés az otthontól távol. Mióta vegán vagyok, vendéglátóhelyekkel kevés reménnyel, és egyre ritkábban próbálkozom. (Bár az idei nyaraláson a Balaton környékén értek kellemes meglepetések.) Úgyhogy mostanában inkább viszünk alapanyagokat, és főzök. Ehhez a szállásfoglaláskor oda kell figyelnem arra is, hogy minimum egy főzőlap legyen az apartmanban. A kis turista serpenyőm (17 cm átmérőjű, ikeás) jön velünk, és akkor már nagy edényhiány sem érhet.

Amikor ,,csak” vega voltam, sem volt sokkal könnyebb a helyzet. Egy-egy nyaraláson a település kb. összes éttermét végigjártuk a férjemmel, és nagyjából sehol nem találtam magamnak a rántott sajt, rántott gomba, négy sajtos pizza szentháromságán kívül semmi ehetőt. A férjem kidolgozott egy módszert a probléma orvoslására, amelyet a horgász terminológia után szabadon fárasztásnak nevezett el. Azaz hagyja, hogy végignézzek 50 éttermet, és mikor elfáradok, a vércukorszintem is kellően alacsony, leültet a soron következő vendéglőben, ahol megadóan elfogyasztom a rántott sajtom/gombám/pizzám. 😄

Üdítő kivételnek számított éveken át, ha valahol adtak sima kevert salátát. Most már egyre több étlapon lehet ilyet találni.

A Zrínyi saláta is ilyen. Egy pár éve egy krki nyaraláson szerencsénk volt (sors bona, nihil aliud), az első étteremben kaptam salátát. Méghozzá olyan adagot, amitől jól is lehet lakni. Itthon sosem aprózom el a salátákat. Egyrészt finom és egészséges a sok zöldség, másrészt 1-2 óra alatt kimegy a gyomorból, úgyhogy kellő mennyiséget kell bevinni, főleg, ha várnézés, kirándulás előtt fogyasztjuk.

És kiről kapta a nevét kb. az összes észak-horvátországi vár? Vagy a Zrínyi, vagy a Frangepán családról, hiszen az ő birtokaik voltak erre. Ebben a bizonyos étteremben az óriás-giga tálban szervírozott kevert salátát is Zrínyiről nevezték el természetesen. Hát azóta minden méretes adag (= nekem a normál itthoni ebéd) Zrínyi saláta néven fut nálunk. Kistestvére, a férjem adagja, Zrí. (Ő azért mást is szokott enni hozzá.)

És akkor jöjjön a recept!

Bármilyen zöldséggel működik ízlés szerint.

Én általában ezeket teszem bele kicsire vágva:

  • 1 répa
  • 1-2 tv paprika
  • 1 hegyes erős zöldpaprika
  • 1-2 paradicsom
  • ½-1 cukkini
  • ¼ kígyóuborka
  • 1-2 fej hónapos retek
  • 6-8 szem olíva bogyó
  • 1-2 aszalt paradicsom csíkokra vágva
  • 3-4 levél jégsaláta kisebb darabokra tépve/vágva
  • 1-2 vékony szelet lilahagyma
  • pár csepp balzsamecet a tetejére

Ez kb. 25-30 g szénhidrát a zöldségek aktuális méretétől függően.

Mindez jól kiegészíthető grillezett tofuval, vegán ,,grillsajttal" vagy zöldségfasírtokkal.

Tofuval

  • 1 csomag (általában 180 g – összesen 3,5 g szénhidrát) füstölt/marinált tofu kb. 10 szeletre vágva
    • A szeleteket olíva olajon (+ esetleg hagymával) kicsit átsütjük,
    • majd mehet is a tányérra!

Vegán ,,grillsajttal":

Eddig egyetlen élvezhető ízű és a forró serpenyőben is kezelhető állagú vegán ,,grillsajttal" találkoztam, ez a Violife mediterrán ,,grillsajtja". Ez idén nyáron minden általam ismert lelőhelyen hiánycikk. Írjátok meg, ha tudtok valamit: mi lett vele, hol lehet mégis kapni, mit együnk helyette...?!

Egy szelet (100 g) 30 g szénhidrátot tartalmaz.

Felmelegített serpenyőben, kevés olívaolajon mindkét oldalát kb. 2-3 percig sütjük, míg megpirul.

Itt lencsefasírttal készült.

Ha tetszett a recept, kérlek, iratkozz fel a hírlevélre is, és most megkapod ajándékba a növényi étrendhez mankóul szolgáló bevásárlólistámat!

.