Mentes flódni


Mentes flódni

Ez a flódni annyira mentes, hogy ránézésre semmi köze sincs az eredetihez, ízvilága azonban azt követi. Egy mandulás ,,tészta" képezi az alsó réteget, ezután a diós, majd a mákos-szilvás, végül az almás réteg következik. Könnyen, sütés nélkül elkészíthető, hihetetlenül finom.

Én és a flódni 😁

Réges-rég (egy messzi-messzi galaxisban), amikor még naponta forgolódtam a budapesti Kazinczy utca környékén, találkoztam először a flódnival egy zsidó negyedbeli cukrászdában. Annyira ízlett, hogy addig nyaggattam anyukámat, míg végül abban az évben karácsonyra a szokásos sütidömping mellé csinált egy flódnit is, igen nehezményezve, hogy ez ilyen bonyolult. 🤣 Nos a történet dicstelen véget ért: a flódnija ugyan tökéletes volt, de nem tudtunk megbirkózni a kibővített sütimennyiséggel, és a flódni jelentős része megpenészedett... Többször eszünkbe se jutott flódnit rendelni. 🙈

Mivel a flódni nagyjából amúgy is a töltelékek kavalkádjáról szól, a töltelékek pedig szerencsémre kb. növényiek (ha a mézet kivesszük, teljesen), sokszor gondolkoztam azon, hogy vegánosítanom és egyben egyszerűsítenem kellene ezt a szuper süteményt úgy, hogy az íze azért az eredetit idézze, negyedannyi munkával. Ez lett az eredmény:

Fine dining stílusban próbálkoztam. Adagilag ezt tudtam hozni, kinézetre annyira nem mestercukrászi az eredmény, de nagyon finom!

Tehát a megadott mennyiségből 2 normál, 4 cukrászdai szelet jön ki. Szeletelni könnyű, mozdítani viszont nem, nagyon lágy az egész. Egy darab 8x8 cm-es mousse formát használtam. Ha több szeletet szeretnél, át kell számolni a mennyiségeket, és érdemes több kisebb formát használni.

Hozzávalók és elkészítés

Alsó réteg:

- 55 g mandulaőrlemény

- késhegynyi steviapor

- 20 g víz

Gyúrd össze a hozzávalókat, és simítsd a tányérra tett forma (formák) aljára!

2. réteg:

- 25 g darált dió + 10 g por eritrit összekeverve

- 50 g (xilites) sárgabaracklekvár 

Keverd össze az alkotóelemeket, és simítsd az alsó rétegre!

3. réteg:

- 40 g darált mák

- 80 g cukormentes szilvalekvár

Keverd össze, simítsd az előző rétegre! Nálam itt kezdett el vészesen fogyni a formában a hely. Vagy kisebb adagot készítünk, vagy ráteszünk a tetejére még egy mousse formát. Nem fog kifolyni a kettő között az utolsó réteg.

4. réteg:

- 50 g alma

- 1 csavarásnyi citromlé

- 1/2 dl víz

- 1 kk agar agar

Párold meg a felkockázott almát a folyadékban! A citromlevet azért tettem bele, hogy ne barnuljon meg az alma. Később gondoltam, hogy talán flódnisabban nézne ki, ha hagytam volna megbarnulni. Tehát a citromlé el is hagyható.

Turmixold össze az almát forrón az agar agar porral!

Simítsd a 3. rétegre!

Tedd hűtőbe pár órára!

Annyi formát érdemes használni, ahány szeletet szeretnénk, mivel nem igazán mozgatható a végeredmény.

A teljes adag (2 szelet) 889 kcalt, 45 g zsírt, 76 g szénhidrátot, 37 g fehérjét tartalmaz. 🙊 (Mégis érdemes 4 felé porciózni? 🤣)

Ha tetszett a recept, kérlek, iratkozz fel a hírlevélre is, és most megkapod ajándékba az egy hétre összeállított növényi mintaétrendemet!

.