Csokis piskóta


Csokis piskóta

Ez a mindenmentes csokis-gyümölcsös piskóta gyors segítség lehet a hétköznapokban, ha egy egyszerű, így sokak ízléséhez illeszkedő desszertet szeretnénk szervírozni. Csupán egy tej-, tojás-, glutén-, hozzáadott cukormentes tésztaalapot és egy csokipudingot kell hozzá elkészítenünk, a tetejét pedig díszíthetjük gyümölccsel, kókuszreszelékkel, puffasztott rizzsel vagy azzal, amit még a konyhaszekrényben találunk.

Ez meg hogy történt?

Úgy, hogy ismét megpróbáltam habot verni.🤣 Spoiler: nem sikerült.

Gondoltam, hogy egy csoki mousse tortát kellene készítenem. Merész ötlet, tekintve, hogy az életben nem tudtam még semmiből habot verni, beleértve a jó öreg tojást is. De elméletben nagyon jó menteshabkészítő vagyok. Úgyhogy megint megkíséreltem átültetni a gyakorlatba ezt a tudást. Így aztán a késes aprítóm habverő funkcióját kihasználva addig vertem a csicseriborsólevet, míg már egész reménykeltő állaga nem lett. Ekkor beletettem a habfixáló szerepét betölteni hivatott borkősavat, majd a kakaót, és nyomtam tovább a gépet. Nem tudom, melyik lépés volt a legelhibázottabb, a végeredmény viszont eléggé folyt.

Ekkor jött a mentő ötlet, főzök belőle egy csokipudingot. Jó, de a borkősavtól meg savanykás lett!🙃 Nem keseredtem el, adtam hozzá egy késhegynyi steviát, az tette a dolgát. A tápióka keményítő sem okozott csalódást. És a kész sütivel elismerő szavakat zsebeltem be. Ha tudta volna a család, hogy minek is indult ez a desszert...😂

Szóval ha esetleg valami félremegy, nem kell azonnal kétségbe esni. De a borkősavas cuccokat ne fémedényben főzzétek, kioldhat ezt-azt belőlük.

Hozzávalók a piskótához

- 100 g mandulaliszt

- 30 g kókuszliszt

- késhegynyi szódabikarbóna

- egy közepes banán

- egy ek. útifű maghéj

- 30 g kókuszzsír

- pár csepp bor-/almaecet/citromlé

- 10 ml víz

A piskóta elkészítése

Keverjük össze a szilárd hozzávalókat egy mély keverőtálban! Turmixoljuk össze a banánt a folyékony összetevőkkel! Adjuk hozzá a turmixot a szilárd összetevőkhöz! Keverjük össze, simítsuk a sütőformába! Süssük 15 percig 180 fokon!

Közben készítsük el a krémet! 

Hozzávalók a csokipudinghoz

- 250 ml csicseriborsólé (habverési szándék nélkül a növényi tej is tökéletes)

- 2 ek. kakaópor

- késhegynyi stevia

- késhegynyi borkősav (kellemes kölcsönhatása lesz a savanyú és az édes íznek)

- 1 ek. tápióka keményítő

A csokipuding elkészítése

Forraljuk össze a folyadék nagy részét (200 ml) a kakaóporral, steviával, borkősavval (nem fémedényben)! A keményítőt keverjük csomómentesre a maradék (50 ml) folyadékkal egy külön tálban hidegen! Adagoljuk hozzá a felforralt összetevőkhöz, kevergessük alacsony lángon, míg besűrűsödik!

Öntsük a kisült alapra! Tegyük hűtőbe pár órára! Díszítsük gyümölccsel, miegymással!😁

A buborékok a habkezdemény stádium emlékét őrzik.

A teljes adag szénhidráttartalma (csicserilével és a tetején található szőlővel, rizzsel és kókuszreszelékkel) 85 g. 8 szeletre vágva szeletenként 11 g.

Ha tetszett a recept, kérlek, iratkozz fel a hírlevélre is, és most megkapod ajándékba a növényi étrendhez mankóul szolgáló bevásárlólistámat!

.