Linzer


Linzer

Én és a linzer

Úgy másfél évtizeddel ezelőtt a férjemmel elmentünk nosztalgiavonattal Linzbe. Nagyon hangulatos volt, gyönyörű város, bár sokat nem láttunk belőle az idő rövidsége miatt. Viszont olvastam először, hogy kedvelt sütinknek, a linzernek semmi köze Linzhez, noha ott minden pékségben, cukrászdában hívószónak tűnt.

A legendák szerint nevét egy 1848-as főhadnagyról kapta ez a hamisítatlan magyar sütemény, melyet a Ruszwurm cukrásza álmodott meg.

Nos az internet nem magyarul író része szerint a linzer igenis linzi, de még a Magyar etimológiai szótár is ezt állítja. Hajlok rá, hogy leromboljak magamban egy mítoszt, és ezeknek higgyek. Végülis mindegy, a lényeg, hogy szeretjük.

Mióta teljesen növényi étrenden élek, csak egyszer-kétszer próbáltam linzert vegánosítani, mivel a margarint igyekszem kerülni, kókuszzsírral pedig nem volt valami jó az eredmény. Most húsvét közeledtével fogtam egy hagyományos linzer receptet és a boltban egy margarint, majd kísérletet tettem egy nem szétfolyó, jó ízű, a körülményekhez képest egészséges linzer elkészítésére. Az eredmény elég hamar eltűnt a szánkban. Igaz, hogy csak kis adag volt, 15 darab lekvárral összeragasztott süti készült, és nagyon finom volt.

Hozzávalók 15 db sütihez

- 100 g (vegán) margarin

- 120 g rizsliszt

- 30 g csicseriliszt

- 2 ek. víz

- 50 g eritrit

- csipet só

- késhegynyi vanília őrlemény

- 7,5 tk. lekvár

Elkészítés

A hozzávalókat összegyúrjuk, frissen tartó fóliába csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük. Óvatosan kinyújtjuk 3 mm vastagra és kiszaggatjuk. Kicsit hajlamos töredezni a rizsliszt miatt, de kezelhető.

180 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük, míg a teteje megpirul.

Rácson kihűtjük, megkenjük az egyik oldalt fél tk. lekvárral, összetapasztjuk a másik oldallal. Majd eltüntetjük a szánkban.

1 összeragasztott darab tápértéke: 5 g zsír, 11 g szénhidrát, 1 g fehérje, 90 kcal.

Ha tetszett a recept, kérlek, iratkozz fel a hírlevélre is, és most megkapod ajándékba az egy hétre összeállított növényi mintaétrendemet!


.